Óvodapedagógus Állás



Kedves Szülők!

Azok számára, akik most kezdik első alkalommal az óvodát, 2021. 08. 27-én 10.00 - 12. 00 óra között megnyitjuk az óvoda kapuit. Az óvodapedagógusok szeretettel várják gyermekeiket és Önöket nyílt napra a saját csoportjukba.



 

GYERMEKNAPI MESEÖSVÉNY


Csodálatos gyermeknapi programban volt része a Hétszínvirág óvodásoknak. Igazán bámulatos környezetben, a tóalmási Andrássy-kastély parkjában „Szélike királykisasszony” meséjébe csöppenhettek bele a kis királyfik és királylányok. Varázslatos kaland, hősies versengés, vidám hancúrozás élménye jutott erre a napra. A végén mindenki elnyerte méltó jutalmát és mesebeli élményekkel térhettek haza.
Köszönöm kollégáim felkészülését és munkáját, akik ezen a szép napon is kitettek magukért.
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a WOL Élet Szava Magyarország Alapítványnak,https://eletszava.org amiért lehetővé tette, hogy ebben a festői környezetben tölthettük ezt a fantasztikus gyermeknapot

 

Gyermeknap a Kisherceg óvodában

Minden évben örömet és maradandó emléket szeretnénk szerezni kis ovisainknak, gyermeknapon. A remek hangulat idén sem maradt el.
A gyerekekkel kilátogattunk a nagykátai sportpályára. Mozgásos, játékos feladatainkat a Békakirály című mese köré építettük fel.
Kellemes délelőttöt töltöttünk el ismételten, együtt.
Köszönjük a lehetőséget József Hegedűs-nek és a Nagykáta SE munkatársainak, hogy a nagykátai sportpályán rendezhettük meg gyermeknapi programunkat. Továbbá köszönjük Szécsényi Lászlónak, (Lalónak) a kedves, barátságos fogadtatást.
Természetesen az ajándék sem maradt el. Minden gyermek kapott jégkrémet, színezőt és egy-egy buborékfújót is ajándékba.
 

Rendkívüli szünet alatti szociális étkeztetés

Rendkívüli szünet alatti szociális étkeztetés

Jelentkezés óvodai étkeztetésre a rendkívüli szünet idején.

Tisztelt Szülők!

A Kormány 104/2021. (III. 5.) rendeletének 11. §. (2) alapján az óvodákban rendkívüli szünet van érvényben. Az EMMI a rendkívüli szünetet 2021. március 8-tól rendelte el, a szünet utáni első nevelési nap 2021. április 7.

Gyermekétkezés biztosítása a rendkívüli szünet idején

  • az óvodai ügyeletet igénybe vevő gyermekek esetében az óvodában,
  • az otthontartózkodó gyermekek esetében kidobozolt formában a gyermek lakóhelyére szállítással történik.

A GYvt 21/A § és 21/B § figyelembe vételével, a 17/2021. (III.5.) EMMI határozat 7. pontja alapján:

"A gyermekek, tanulók étkeztetését a veszélyhelyzet ideje alatt teendő, egyes szociális és gyermekvédelmi ellátásokkal kapcsolatos intézkedésekről, valamint a szociális és gyermekvédelmi szolgáltatásoknak a veszélyhelyzet ideje alatt elrendelt működési rendjéről szóló 556/2020. (XII.4.) Korm. rendelet szabályainak megfelelő alkalmazásával kell biztosítani."

Az 556/2020. (XII. 4.) Korm. rendelet - az intézményi gyermekétkeztetés biztosítása a zárva tartás és a digitális oktatás időszakában - 19.§ (1) szerint:

"A települési önkormányzatoknak, illetve a köznevelési és szakképző intézmények nem állami fenntartóinak a szülő, más törvényes képviselő kérelmére - elvitel vagy kiszállítás formájában - a Gyvt. 21/A. és 21/B. §-a szerinti, kiemelten az ingyenes és kedvezményes intézményi gyermekétkeztetést kell biztosítaniuk a bölcsődéket, a köznevelési és szakképző intézményeket érintően elrendelt zárva tartás, digitális oktatás esetén."

A gyermekétkeztetés iránti igényüket az ovoda@nagykata.hu e-mail címen, vagy a 06-29-440-355 telefonszámon adhatják le. A megrendelések folyamatosságát az étel átvételét is igazoló lapon tudják jelezni.

Pál Erzsébet
óvodavezető

Vissza