Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

Óvodapedagógus Állás



Kedves Szülők!

Azok számára, akik most kezdik első alkalommal az óvodát, 2021. 08. 27-én 10.00 - 12. 00 óra között megnyitjuk az óvoda kapuit. Az óvodapedagógusok szeretettel várják gyermekeiket és Önöket nyílt napra a saját csoportjukba.



 

GYERMEKNAPI MESEÖSVÉNY


Csodálatos gyermeknapi programban volt része a Hétszínvirág óvodásoknak. Igazán bámulatos környezetben, a tóalmási Andrássy-kastély parkjában „Szélike királykisasszony” meséjébe csöppenhettek bele a kis királyfik és királylányok. Varázslatos kaland, hősies versengés, vidám hancúrozás élménye jutott erre a napra. A végén mindenki elnyerte méltó jutalmát és mesebeli élményekkel térhettek haza.
Köszönöm kollégáim felkészülését és munkáját, akik ezen a szép napon is kitettek magukért.
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a WOL Élet Szava Magyarország Alapítványnak,https://eletszava.org amiért lehetővé tette, hogy ebben a festői környezetben tölthettük ezt a fantasztikus gyermeknapot

 

Gyermeknap a Kisherceg óvodában

Minden évben örömet és maradandó emléket szeretnénk szerezni kis ovisainknak, gyermeknapon. A remek hangulat idén sem maradt el.
A gyerekekkel kilátogattunk a nagykátai sportpályára. Mozgásos, játékos feladatainkat a Békakirály című mese köré építettük fel.
Kellemes délelőttöt töltöttünk el ismételten, együtt.
Köszönjük a lehetőséget József Hegedűs-nek és a Nagykáta SE munkatársainak, hogy a nagykátai sportpályán rendezhettük meg gyermeknapi programunkat. Továbbá köszönjük Szécsényi Lászlónak, (Lalónak) a kedves, barátságos fogadtatást.
Természetesen az ajándék sem maradt el. Minden gyermek kapott jégkrémet, színezőt és egy-egy buborékfújót is ajándékba.
 

Közös kincsünk a VÍZ!

Közös kincsünk a VÍZ!

Víz Világnapja Március 22.Ezen a héten a vízzel ismerkedhetnek meg a gyerekek, különböző szempontokból. Tartsanak velünk ezen az izgalmas utazáson! Jó szórakozást kívánunk!

Mesék

 

A Víz körforgása -https://www.youtube.com/watch?v=JdxvofRKjQs

A Párácska - https://www.youtube.com/watch?v=2SI-HJy_vTc&t=25s

A víz tündére (magyar népmese) - https://www.youtube.com/watch?v=l8Sl95MjHTU

A víz végtelen körforgása (5-6-7 éveseknek) - https://www.youtube.com/watch?v=6PCTQcmal10

Zelk Zoltán: A patak meséje - https://gyerekmese.info/a-patak-meseje/

Vers,mondóka

Lassan forog a kerék

Lassan forog a kerék

Mert a vize nem elég

Gyorsan forog a kerék,

mert a vize már elég!

https://www.youtube.com/watch?v=jnfGIMWFBn0

csopog a csap

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ének,zene, énekes játék, gyermektánc

 

Gryllus Vilmos: Zápor - https://www.youtube.com/watch?v=tWeiK4432Ew

Csepp, csepp csepereg - https://www.youtube.com/watch?v=XjPRRpqa234

Kicsi Gesztenye Klub - Esőtánc - https://www.youtube.com/watch?v=8jLMELotGWw

Által mennék én a Tiszán ladikon - https://www.youtube.com/watch?v=ml7QV_uUcAI

 

Zenehallgatás:

Handel:Vízi zene - https://www.youtube.com/watch?v=pwuo8MgpA9o&list=PL4hLTrYXizD080yT-06_9FZqXqDae_NJa&index=11

 

 

 

Vissza