Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

Óvodapedagógus Állás



Kedves Szülők!

Azok számára, akik most kezdik első alkalommal az óvodát, 2021. 08. 27-én 10.00 - 12. 00 óra között megnyitjuk az óvoda kapuit. Az óvodapedagógusok szeretettel várják gyermekeiket és Önöket nyílt napra a saját csoportjukba.



 

GYERMEKNAPI MESEÖSVÉNY


Csodálatos gyermeknapi programban volt része a Hétszínvirág óvodásoknak. Igazán bámulatos környezetben, a tóalmási Andrássy-kastély parkjában „Szélike királykisasszony” meséjébe csöppenhettek bele a kis királyfik és királylányok. Varázslatos kaland, hősies versengés, vidám hancúrozás élménye jutott erre a napra. A végén mindenki elnyerte méltó jutalmát és mesebeli élményekkel térhettek haza.
Köszönöm kollégáim felkészülését és munkáját, akik ezen a szép napon is kitettek magukért.
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a WOL Élet Szava Magyarország Alapítványnak,https://eletszava.org amiért lehetővé tette, hogy ebben a festői környezetben tölthettük ezt a fantasztikus gyermeknapot

 

Gyermeknap a Kisherceg óvodában

Minden évben örömet és maradandó emléket szeretnénk szerezni kis ovisainknak, gyermeknapon. A remek hangulat idén sem maradt el.
A gyerekekkel kilátogattunk a nagykátai sportpályára. Mozgásos, játékos feladatainkat a Békakirály című mese köré építettük fel.
Kellemes délelőttöt töltöttünk el ismételten, együtt.
Köszönjük a lehetőséget József Hegedűs-nek és a Nagykáta SE munkatársainak, hogy a nagykátai sportpályán rendezhettük meg gyermeknapi programunkat. Továbbá köszönjük Szécsényi Lászlónak, (Lalónak) a kedves, barátságos fogadtatást.
Természetesen az ajándék sem maradt el. Minden gyermek kapott jégkrémet, színezőt és egy-egy buborékfújót is ajándékba.
 

Étkezési térítési díj kedvezmények

Étkezési térítési díj kedvezmények

2015. szeptember 01-től a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény szerint a szülő az alábbi jogcímeken veheti igénybe gyermeke után a 100%-os normatív kedvezményt, azaz az óvoda ingyenes étkezést biztosít, ha a gyermek:

  • rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül,
  • tartósan beteg vagy fogyatékos,
  • családjában tartósan beteg vagy fogyatékos gyermeket nevelnek,
  • családjában három vagy több gyermekeket nevelnek
  • nevelésbe vételét rendelte el a gyámhatóság, vagy
  • a családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a kötelező legkisebb munkabér személyi jövedelemadóval, munkavállalói, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékkal csökkentett, azaz a nettó összegének 130%-át.

A normatív kedvezmény igénybevételéhez a szülőnek a 328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet 6. melléklete szerint nyilatkozatot kell benyújtania az intézményvezető felé. Igényüket az óvodatitkárnak kell jelezni, aki biztosítja a benyújtáshoz szükséges nyomtatványt. A normatív kedvezmény iránti igény - kivéve a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt - a nyilatkozat megtételét követő hónap első napjától kerül érvényesítésre. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermek után a normatív kedvezmény a határozat kiadásának kezdő napjától érvényes.

Az igazolásokat, a nyilatkozatokat és kérelmeket az óvodavezetőnek kell benyújtani. Az étkezési térítési díjkedvezményre jogosító iratok lejárati határidejének figyelemmel kísérése a szülő feladata.

Vissza